Fejkolandia Wiki
Advertisement


A Rádió 1 egy magyarországi rádióhálózat. Az ország egyik legnépszerűbb rádiója, zenei kínálata Európa és Amerika aktuális slágereiből, valamint mixekből áll.

1996-ban kezdte meg adását, a következő években építette ki első hálózatát. 2012-ben elvesztette budapesti frekvenciáját, emiatt két év alatt a hálózat szétesett, és két megyében volt csak hallható adás ezen a néven. 2016-ban indult újra a budapesti adás, miután Vajna András megvásárolta a brandet. Azóta számos vidéki rádió is csatlakozott a hálózathoz, amely jelenleg csaknem az egész országot lefedi. Legnépszerűbb műsorvezetői Sebestyén Balázs és Cooky, valamint itt lett ismert Harsányi Levente.

Formátum, arculat

A rádió a CHR/Top 40 rádióformátum vezető képviselője. A rádió vételkörzetében jellemzően a leghallgatottabb adók között található,[1] a rádió közlése alapján pedig 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is a fiatalok leghallgatottabb rádiója lett a 15-29 és 15-39 korosztályban.[2] 2016-ban, az egykori Class FM földi sugárzásának megszűnése után jelentősen nőtt a hallgatottsága.

Közvetlen versenytársa (fókuszcsoportot tekintve) a Petőfi Rádió. A Disco's Hit műsor dance stílusát leginkább a Rise FM és a Radio Face műsorával lehet összehasonlítani, a DJ Factory stílusa pedig az egykori Music FM Music Killers című esti mixműsorára hajazott.

2013 és 2016 között a rádiós piac átalakulásával az adó csak Baranya megye és Békés megye területén volt fogható. Mivel Pécsen egyedül a Rádió 1 az egyetlen helyi kereskedelmi adó, a CHR/Top 40 rádióformátumot kiszélesítették, és Hot AC formátumra alakították át, ez 2017-ig így is maradt. Békés megyében is hasonlóan alkalmazkodtak a helyzethez, igaz, ott több versenytárs műsora is elérhető.

A rádióállomás férfi hangja Bognár Tamás női hangja Náfrádi Krisztián, vokálhangja Széles Iza. A Balázsék alatt hallható szignálhang Bakonyi Gábor. Az egykori pécsi adó (2012–2017) férfihangja Sivák Péter, női hangja Kiss Kata volt.

Története

A rádió kezdeti évei (1996–2004)

A Rádió 1 budapesti, körzeti kereskedelmi adóként kezdte meg műsorszórását 1996. március 29-én. A rádiót a francia Lagardère és a svájci Marquard médiacsoportok indították.[3] A frekvenciát eleinte két másik rádióadóval (Rádió M, Rádió 11) együtt kapták meg, így a rádió déltől este nyolcig sugárzott.[4] 1997. szeptember 1-jétől 24 órában szólt műsora a 100,3 MHz-en a két másik, frekvenciáját használó céggel történt megállapodás után, miután nem indították el a rendszeres adásukat. Ebben az időben "A város ritmusa" szlogen népszerűsítette az adót.

A rádió tulajdonosai felismerték a lehetőséget, hogy egy kifejezetten a fiatalokra pozicionált regionális rádióadó-hálózat kiépítésével kitölthetnék a két akkori országos kereskedelmi adó, a Danubius Rádió és a Sláger Rádió által kitöltetlen űrt. Több szlogennel is működtek ekkoriban: "Tiszta zene", "Tiszta zene a 90-es évekből", "A jelen ritmusa", "A zene, ami benned él", "Tiszta zene a jelenből", "Rádió 1 - Hit music" (ez utóbbi 2000-ben).

2000 júniusára már 7 frekvencián szólt - részben helyi, részben országos - Rádió 1-műsor. Budapesten a 100,3 MHz-en, Veszprémben a 94,6 MHz-en, Debrecenben a 92,3 MHz-en, 2000 végére Egerben a 101,9 MHz-en, Orosházán a 90,2 MHz-en, Székesfehérváron a 101,8 MHz-en, valamint Békéscsabán a 100,9 MHz-en volt elérhető a program.[5] Békés megyében ugyanazon műsort adták. 2000 végén váltott először logót.

2001-ben indult el adásuk Pécsett a 90,6 MHz-en és Komlón a 99,4 MHz-en.[6] 2002 márciusára 12 frekvencián lehetett a rádió programját hallgatni, a fentiek mellett Szarvason a 95,2 MHz-en, Gyulán a 90,5 MHz-en, Szeghalmon a 99,4 MHz-en. Ezzel - az akkor hatályos Rttv. értelmében - elérték méretük felső határát, mivel az akkori szabályozás szerint a hálózatos rádiók műsorát maximálisan 12 frekvencián lehetett sugározni. Ekkor ismét logóváltás történt és felvették a "Csak mai sláger megy" szlogent, majd ez módosult a ma is használatos "Csak igazi mai sláger megy" formára.

2002. március 1-jén a rádió budapesti adása átköltözött a 103,9 MHz-es frekvenciára, miután az ORTT a rádiónak a vételminőség javítására vonatkozó kérelmét elfogadta.

2004-ben - az Rttv. módosításának köszönhetően - már 14 frekvencia sugározta a Rádió 1 műsorát, mivel a tulajdonosok megszerezték a korábbi Rádió Győr műsorát sugárzó győri 96,4 MHz-es frekvencia használati jogával bíró céget, valamint sikeresen pályázták meg a sárbogárdi 87,9 MHz-es frekvenciát, ami a székesfehérvári műsorát sugározta. Ebben az évben indította el az adó reggeli ébresztő műsorát, a Kukorit is. 2005 decemberében pedig több, később a Rádió 1 által ismertté tett műsorvezetőt is leigazoltak: így érkezett a francia médiaszemélyiség, Cooky az adó délutáni műsorába, valamint ekkor igazolt át a korábban a Roxy Rádióban dolgozó Disco's Hit csapata is, Bárány Attila vezetésével.

2006. november 19-én a korábbi Békés megyei hálózatos partner a Juventus Rádió műsorát kezdte el sugározni, így a békéscsabai, a szarvasi, a szeghalmi, valamint a gyulai frekvenciákon is ennek az adónak a műsora szólalt meg. Mivel a Rádió 1 vezetése úgy vélte, hogy Békéscsabán a továbbiakban is igény van a Rádió 1 műsorára, így megvásárolták a Start Rádiót, valamint a 88,9 MHz-et birtokló gazdasági társaságot. Így Békés megyében két frekvencián sugároztak tovább, egy ideig Start Rádió 1 néven.[7] (A későbbiekben is a helyi műsorsáv Rádió 1 Start néven ment.)

2008 januárjában tulajdonosváltás történt, a rádió vezetői, Marton Dávid és dr. Erdélyi Krisztián által vezetett konzorcium vette át a rádió irányítását.[8]

2008. február 1-jétől Tatabánya lakosai is hallgathatták a rádió adását, a 102,5 MHz-en. Azonban az ennek a frekvenciának a sugárzási engedélyét 2009-ben eladták a Gold FM rádióadót üzemeltető cégcsoportnak. 2009. július 1-jén a szolnoki Rádió 2000 műsorát váltotta fel franchise-rendszerben a Rádió 1.[9]

2010. március 1-jén teljes vizuális- és audióarculat-csere történt. Ekkor kapta a ma is használt logót a rádió.

2010. augusztus 23-án a szekszárdi központú Alisca Rádió műsorát váltotta fel a Rádió 1 műsora, Dunaföldváron a 106,5 MHz-en, Pakson a 107,5 MHz-en, Szekszárdon a 91,1 MHz-en és Baján a 94,3 MHz-en.[10] 2011. május 1-jén Nyíregyházán a 91,1 MHz-en, 2011. július 25-én Tihanyon a 105,7 MHz-en és 2011. szeptember 19-én Zalaegerszegen, a 95,1 MHz-en is indultak helyi Rádió 1-adások, az ún. „talált frekvencia” intézményének köszönhetően.[11][12] 2011 szeptemberére a Rádió 1 19 frekvencián sugárzott, az ország lakosságának mintegy 50-55%-át érte el.

A hálózat szétesése (2011–2016)

2011-ben 48 magyarországi helyi rádiós frekvenciára kiadott 7+5 éves engedély járt le, mindegyik esetében új pályázat kiírása vált szükségessé. A rádió ezekből 34-re adott be pályázatot, így öt kereskedelmi budapesti frekvenciára is.

A Médiatanács a pályázatok kiírását minden esetben időben megkezdte, de a pályázati eredmények elbírálása késésbe került. Így a Médiatanács – az igénylő cégek részére – 60 napos ideiglenes médiaszolgáltatási engedélyeket adott ki, a korábbi éves műsorszolgáltatási díj időarányos díjazásáért. A Médiatanács az ideiglenes műsorszolgáltatási engedéllyel rendelkező rádióadók számára nem engedélyezte a hálózatba kapcsolódást. A 60 napos engedélyt kizárólag a már kiírt frekvenciapályázatok esetében volt lehetséges igényelni. A napi 4 órás műsorok helyett a Rádió 1 napi 24 órás önálló műsorokat kényszerült készíteni, így az országos kívánságműsorok megszűntek, az esti mixműsorokat korábbi ismétlésekkel, a reggeli szórakoztató műsorokat készítő műsorvezetők pedig egy időben több különböző reggeli műsort kellett, hogy készítsenek.

2011. december 20-án öt pályáztatott budapesti frekvencia közül három eredménye született meg, ami szerint a Rádió 1 elveszítette budapesti, 103,9 MHz-es frekvenciájának műsorszórási engedélyét. Budapesti frekvenciáját 2012. február 1-jétől a Médiatanács 2011. december 20-ai döntése értelmében a Juventus Rádió használta[13] (a Rádió 1 második lett a pályázaton), a rádió szándéka volt, hogy visszatérjen a fővárosba, valamint, hogy minél több településen elérhesse a hallgatókat, elsősorban a főbb autópályák mentén. 19 pályázatból ún. „alaki érvénytelenség” miatt zárták ki a Rádió 1-cégcsoport tagjait, az ún. "Klub-szabály" miatt. A budapesti 89,5 MHz-es, és a 103,9 MHz-es frekvenciapályázatokon más rádióadókat hoztak ki győztesnek 2011 decemberében, a budapesti 92,9 MHz-es, 95,3 MHz-es és 96,4 MHz-es frekvenciák tekintetében a Médiatanács alaki érvénytelenséget állapított meg 2012 júliusában.

bélyegkép|A Rádió 1 legnagyobb lefedettsége 2011. 09. 19. és 2012. 01. 31. között

Vidéki frekvenciapályázatai ezzel szemben részben eredményesen zárultak: 2012 májusa és novembere között hét városban kapott zöld jelzést a csatorna, így Baja, Dunaföldvár, Komló, Paks, Szekszárd, Orosháza és Szolnok térsége is tovább hallgathatta a Rádió 1 műsorait.[14][15][16][17][18] Ezzel együtt a volt Alisca Rádió 1 megszűnt, helyettük önálló Rádió 1-programok jelentkeztek az előbbi négy városban. 2012. augusztus 22-én azonban újra hálózatba kapcsolódott a Rádió 1 hét, idén újra elnyert frekvenciája.

2012. április 30-ig nem került kiírásra a társaság székesfehérvári és sárbogárdi rádiófrekvenciáinak pályázata. A cégcsoport tovább üzemeltette volna azokat, viszont ideiglenes engedély csak kiírt pályázat esetén kérhető. A Mttv. módosítása miatt azonban a Médiatanácsnak nincs kötelezettsége - a korábbi jogállapottal szemben - kiírni a pályázatot a rádiózás folytatására, ha "médiapiaci és médiapolitikai okok" alapján így dönt.

2012. július 5-én a Klubrádió jogorvoslati kérelmével kapcsolatban a Médiatanács végzést hozott a budapesti 95,3 MHz-es pályázatok alaki érvénytelenségéről. Ezen rádióadó fellebbezésének köszönhetően a bíróság 2012. augusztus 15-én a Médiatanácsot arra kötelezte, hogy a pályázat eredménytelenségét határozatban rögzítse. 2012 júliusában és augusztusában további 18 frekvenciapályázaton hirdet – a budapesti 95,3 MHz-es példájára – határozatokat a Médiatanács, ami mindegyik esetben alaki érvénytelenséget határoz meg. 2012. július 30-án iktatott nyilatkozatában a veszprémi Rádió 1-jogosultságot üzemeltető kft. sérelmezte, hogy a korábbi és jelenlegi műsorszolgáltatási díja 578%-kal volt magasabb a kiírt pályázatban megajánlott legalacsonyabb összegű éves műsorszolgáltatási díjhoz képest. A cég kérelmet nyújtott be az irreális díj csökkentésére, és a csökkentett díjat átutalta a Médiatanács részére. A Médiatanács visszautasította a díjcsökkentési kérelmet, egyben nem adott a veszprémi Rádió 1 részére újabb 60 napos műsorszolgáltatási engedélyt.

2012. augusztus 9-én az egri Rádió 1 nem kapott újabb 60 napos műsorszolgáltatási engedélyt, mivel 2012. július 18-án a Médiatanács határozatot hozott a pályázatok alaki érvénytelenségéről. A Médiatörvény 65. § (11) szerint „amennyiben a lineáris rádiós médiaszolgáltatási jogosultság úgy jár le, hogy a Médiatanács egy alkalommal már megújította, és a médiaszolgáltatási lehetőség pályáztatása már megindult, a Médiatanács a korábban jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatóval, annak kérelmére, legfeljebb hatvan napos időtartamra - több alkalommal is - ideiglenes hatósági szerződést köthet. E bekezdés alapján ideiglenes hatósági szerződést kizárólag a pályázati eljárás - illetve a pályázati eljárás érdemében hozott határozattal vagy a pályázati eljárást megszüntető végzéssel szemben esetlegesen indított bírósági felülvizsgálati eljárás jogerős - lezárásáig lehet kötni. Az ideiglenes hatósági szerződés a pályázati eljárás nyertesével való hatósági szerződés megkötésének napján megszűnik.

2012. szeptember 5-én a Médiatanács elutasította a debreceni Rádió 1 60 napos műsorszolgáltatási engedélyét, mivel 2012. július 18-án a Médiatanács határozatot hozott a pályázatok alaki érvénytelenségéről. A cégcsoport a Médiatanács honlapjáról értesült a Médiatanács-ülések tervezett tematikájáról, így ennek értelmében ismét benyújtotta a hosszabbítási kérelmet. Mivel 2012. szeptember 12-én kiírásra került a debreceni Rádió 1-frekvencia megismételt pályáztatása, így még ugyanezen napon a cégcsoport megkapta a hosszabbítást. A korábbi engedély aznap éjfélig volt érvényes.[19]

2012. szeptember 14-én a Bíróság elutasította a cégcsoport budapesti 96,4 MHz-es pályázatának kizárása ügyében a fellebbezést, így nem volt lehetőség a közeli visszatérésre. A cégcsoportnak a pályázati díj 50%-a járt vissza a Médiatanácstól. A Klubrádió és az NMHH jogi útra terelt problémája a Budapest 92,9 MHz-es, valamint 95,3 MHz-es frekvenciája ügyében a Rádió 1-re is kihatott: mivel a Médiatanács értelmezése szerint mindegyik beadott budapesti frekvenciapályázat (a 92,9-es, a 95,3-as, valamint a 96,4 MHz-es frekvenciákra) érvénytelen lett, így a Rádió 1 budapesti visszatérése is később valósulhatott meg.[20] A csatorna húzónevei azonban ezután is jelen voltak budapesti szórakozóhelyeken, DJ-ként és speakerként.

Időközben a rádió székesfehérvári, sárbogárdi és veszprémi műsorszórási jogosultságai lejártak, és bár az adó folytatta volna a sugárzást, előbbi két esetben a ki nem írt, utóbbi esetben az ún. Klub-szabály miatt érvénytelenített pályázat miatt nem folytathatták műsoruk sugárzását. Veszprémben október 1-jén, Székesfehérvár és Sárbogárd körzetében október 4-én hallgatott el az adó. A győri adó 2013. január 20-án hallgatott el.

A tulajdonosok – a budapesti pályázat sikertelensége miatt – elhatározták, hogy eladják meglevő érdekeltségeiket. Az egyes cégek eltérő cégcsoportokhoz kerültek, a Mambó Rádió Kft., az Alisca Rádió Kft., az Interax Kft. és az A-tól Z-ig Bt. Fodor Józsefhez, a Rádió 1 pécsi ügyvezetőjéhez került, aki pécsi és békéscsabai kapcsolati hálóval bír. A többi cég az addigi tulajdonosoknál maradt, későbbi értékesítési céllal.

2012. november 1-jén a Rádió 1 központja Pécsre került, a budapesti stúdiót bezárták. Ez az adásbonyolításra annyi hatással volt, hogy pécsi műsorvezetők vették át a budapestiek helyét. Az új tulajdonos – felmérve a helyzetet – úgy döntött, hogy a Rádió 1-et dél-dunántúli regionális hálózattá alakítja.

2013. február 6-án az új stratégia szempontjából legfontosabb frekvencia, a pécsi további működése is biztosítottá vált: a Médiatanács kihirdette a Mambó Rádió Kft.-t, mint a pályázat nyertesét a pécsi 90,6 MHz-re.[21] A dél-dunántúli frekvenciák így teljesen biztos jövővel bírtak, a Békés megyeiekkel egyetemben. Március 1-jén a régi tulajdonos által eladott szolnoki frekvencián a Szolnok FM műsora váltotta fel a Rádió 1-et. Április 1-jével a békéscsabai és orosházi frekvenciák új tulajdonoshoz kerültek. Az adókon 24 órás helyi Rádió 1-műsor indult el. Ugyanezen a napon a zalaegerszegi frekvencia is új tulajdonoshoz került, ahol szintén 24 órás helyi Rádió 1-műsort kezdtek sugározni.

Az időközben kiírt debreceni és egri kereskedelmi rádiófrekvencia-pályázatokon (Debrecen 95,0 MHz, Eger 100,7 MHz) elindult a Rádió 1, ugyanakkor az egri pályázatból kizárták a pályázat alaki érvénytelensége miatt. Ezen két városban korábbi frekvenciáikon 2013. április 15-én befejezték a sugárzást, pályázatuk érvénytelenítése miatt. A debreceni pályázatuk érvényes volt, ugyanakkor nem nyertek frekvenciát.

2013. május 15-én az Ozone FM bejelentette, hogy a Rádió 1 balatoni frekvenciáját üzemeltető cég megvásárlásával elindítják az Ozone FM sugárzását a 105,7 MHz-en.[22] Május 23-án elindult az Ozone FM tesztadása. Május 23-án a Zenebolygó Kft. által üzemeltetett nyíregyházi adó is önállósodott, Rádió Pont 1 néven 24 órás műsort kezdtek sugározni. Május 30-án a Zenebolygó Kft. másik frekvenciája, a zalaegerszegi adó is felvette a Rádió Pont 1 nevet, szintén 24 órás helyi műsorral. Június 15-én az Ozone FM bejelentette a volt Alisca Rádió négy frekvenciájának megvásárlását is a Rádió 1-től, így az adó műsora Dunaföldváron, Pakson, Szekszárdon és Baján is elérhető lett.[23] Július 1-jén indult az öt új frekvencián az Ozone FM műsora.

A mohácsi adás 2014. február 23-án indult el a komlói adás vételkörzet-bővítéseként a Baranya Rádió régi helyén, a 93,8 MHz-en.[24][25] A következő években csak 5 frekvencián volt hallható a Rádió 1 műsora. A pécsi, komlói és mohácsi adókat – eleinte külön pécsi és térségi műsorral, 2015 után hálózatban – a Mambó Rádió Kft., ettől függetlenül, a békéscsabai adót az Interax Kft., míg az orosházait az A-tól Z-ig Bt. üzemeltette, utóbbi a békéscsabai vételkörzet-bővítése.

A budapesti adás újraindulása, terjeszkedés (2016–2019)

2016. május 12-én az akkoriban Andy Vajna tulajdonában lévő Radio Plus Kft. bejelentette, hogy az addig DJ FM projektnéven ismert rádiójukat Rádió 1 néven indítják el. A kft. ügyvezetője Bakai Mátyás, a Roxy Rádió egykori tulajdonosa lett.[26] 2016. június 3-án 14 órakor – mint ahogy azt az egykori 103,9 MHz-es budapesti frekvencia megszűnését megelőzően ígérték – visszatért a Rádió 1 az egykori Roxy Rádió frekvenciájára, a 96,4 MHz-re. Visszatért a rádió reggeli műsora, a Kukori Balogh Esperes Ákos vezetésével, valamint új mixműsor indult DJ Factory címmel, amely az egykori Music FM Music Killers című mixműsorához hasonlítható.

Augusztus 14-én indult el a villányi adás a pécsi adás vételkörzet-bővítéseként a 100,9 MHz-en.[27][28] Ezen a frekvencián korábban a Tenkes Rádió, majd a Lánchíd Rádió szólt.[29] 2016. szeptember 1. és 2017. május 17. között az önálló pécsi Rádió 1 nem sugározta a Disco's Hit műsorát.

Október 26-án jelentették be, hogy a Médiatanács döntése alapján az Ozone FM és a nyíregyházi Rádió Pont 1 hálózatba kapcsolódik a budapesti Rádió 1-gyel, ezzel a két rádió megszűnését eredményezve.[30] Az akkor új frekvenciákon november 15. óta sugározzák a rádió műsorát napi 20 órában. A rádió a műsorvezetőket megtartotta, a vidéki műsorblokkokat a helyi stúdiók munkatársai készítik.[31]

December 2-án bejelentették a Morning Show teljes stábjának leigazolását. December 5-én Reggeli Show néven indult újra a műsor, ezzel felváltva a Kukorit.[32] A tervek szerint ezen a néven folytatták volna addig, amíg sikerül megszerezni az akkor már online sugárzott Class FM-től a Morning Show név használati jogait. A műsor 2017. július 17. óta Balázsék néven szól, miután a műsor készítői pert vesztettek a Class FM-mel szemben.[33]

2017. április 10-én bejelentették, hogy a debreceni önkormányzat tulajdonában lévő Debrecen Rádió FM95 frekvenciáján is a Rádió 1 műsora fog szólni. A város vezetése abban bízott, hogy többen fognak a 95 MHz-re kapcsolni. Május 5-én jelentették be, hogy további 9 rádió csatlakozik a hálózathoz, köztük a Debrecen Rádió FM95 és a Baranya megyei Rádió 1.[34] Az utóbbit üzemeltető Mambó Rádió Kft. május 9-én közleményt adott ki, melyben kiemelték, a pécsiek a helyi hírek és információk mellett "igénylik az országosan ismert sztárokat, és a korábban megkedvelt szórakoztató műsorokat is." Másnap bejelentették, hogy a hálózatba kapcsolódás napján, május 18-án reggel 6 órakor a Reggeli Show stábja a pécsi Rádió 1 stúdiójából köszönti a hallgatókat, továbbá a helyi adás 10 órás lesz a hálózat többi tagjától eltérően.[35] Június 1-jén a Rádió Eger, 6-án 6 órakor a Debrecen Rádió FM95 (a tervezett június 1. helyett) 22 órakor a Sopron Rádió, 7-én 16 órakor a Radio Focus, 20 órakor a Tisza-tó Rádió csatlakozott a hálózathoz.[36]

A Médiatanács által június elején közzétett határozatok alapján a Radio Plus Kft. és partnerei elnyerték a békéscsabai 88,9 MHz, a derecskei 94,7 MHz és a velencei 90,4 MHz műsorszolgáltatási jogosultságát, ezen kívül megállapodást kötöttek a Kék Duna Rádió üzemeltetőivel a rádió hálózatos műsorának továbbításáról.[37][38] A Kék Duna Rádió június 30-án csatlakozott a hálózathoz. Július elején a rádió partnere, az LB Rádió Kft. elnyert további 3 hajdúsági frekvenciát.[39] Szeptemberben a rádió hálózatos együttműködési megállapodást írt alá a szombathelyi Frisss FM, később az (2019-es újraindulásig) Egerszeg Rádió (korábban Rádió 1, majd Rádió Pont 1) üzemeltetőivel.[40][41] Ezen két rádió október 16-án csatlakozott a hálózathoz.

A velencei frekvenciára szintén pályázó Fehérvár Rádió megtámadta a Médiatanács döntését, jogsértésre hivatkozva.[42] Júniusban az Interax Kft. is pert indított a Médiatanács ellen, azzal indokolva, hogy a Radio Plus Kft. szabálytalanul nyert a pályázaton.[43] A rádió válaszul szeptember végén - egyfajta B-tervként - tárgyalni kezdett egy másik békéscsabai rádióval, a Csaba Rádióval a hálózatba kapcsolódásról.[44] Erre reagálva az Interax Kft. beadványt intézett a Médiatanácshoz, amelyben kérték a hálózatba kapcsolódás vizsgálatnak felfüggesztését.[45] Október 9-én Bakai Mátyás lemondott ügyvezetői igazgatói posztjáról.[46] 24-én a Médiatanács érvénytelenítette a Radio Plus Kft. pályázatát.[47] 26-án a velencei pályázat ügyében a bíróság döntése értelmében a Médiatanács elveszítette a pert, így a velencei frekvencián nem indult el az adás.[48] November 1-jén 18 órakor kapcsolódott a Csaba Rádió az országos hálózathoz, így egy éven át két rádió volt fogható Rádió 1 néven Békéscsabán.[49] A Radio Plus Kft. által indított védjegybitorlási perre válaszul a Békés megyei frekvenciák üzemeltetői november 21-én bejelentették, hogy Békéscsabán FM 88,9 néven megy tovább az adás, az orosházi frekvencia pedig a Mega Rádió hálózatához csatlakozik, ez utóbbi decemberben meg is történt.[50] Később a névváltást visszavonták, a bíróság pedig elutasította a Radio Plus Kft. keresetét.[51] Az Interax Kft. rádiója végül 2018. november 28-án felvette a Csaba Rádió nevet.[52]

2017. november 7-én 17 órakor indult el a szegedi adás az Európa Rádió helyén a 87,9 MHz-en, miután a Médiatanács közösségiből kereskedelmivé sorolta át a frekvenciát, majd megadta az engedélyt a hálózatba kapcsolódásra.[53]

2018 januárjában elindult a hajdúsági frekvenciák tesztadása, valamint a rádió hálózatos partnere megnyerte a szolnoki 90,4 MHz-et.[54][55] Az év februárjában bejelentette a Bács-Kiskun megyében sugárzó Sirius Rádió, hogy hálózatba kapcsolódnak a Rádió 1-gyel, így a műsor Kecskemét és vonzáskörzetében zavartalanul vehető.[56] A Sirius Rádió február 26-án 10 óra után leállította a műsorát, majd délben csatlakoztak a hálózathoz. Április 4-én a dunaújvárosi 93,1 MHz-es, míg 26-án 19 órakor a szolnoki adás indult el a 90,4 MHz-en.[57][58] Május 24-től engedély nélkül szólt a tihanyi frekvencia, mivel a Médiatanács nem hosszabbította meg 5 évvel a lejárt jogosultságot. A Life Essence Kft. pert indított a Médiatanács döntése ellen, a jogerős bírói ítéletig ideiglenes bírói intézkedést kérve. Május 30-án elvesztették a pert, de a frekvencia a per elvesztése ellenére ezután is szólt egészen november 17-ig.[59]

Május 27-én Mosonmagyaróváron és Székesfehérváron megszűnt a Rádió 1, mivel a két frekvenciát üzemeltető cég megegyezett az országos Retro Rádió üzemeltetőjével. Július 19-én a Médiatanács a velencei 90,4 MHz és veszprémi 90,6 MHz rádiós frekvenciás pályázatokon a Rádió 1 partnercégeit hozta ki nyertesnek.[60] Július 25-én bejelentette a pécsi Rádió 1, hogy augusztus 1-től lecsökkentik a helyi tartalmat 4 óra 40 percesre, ennek a hátterében egy új pécsi kereskedelmi rádió indulása állhatott.[61] Július 26-án 20 óra körül újraindult Székesfehérváron a Rádió 1, miután július 13-án bejelentette a Fehérvár Rádió, hogy hálózatba kapcsolódnak a Rádió 1-gyel.[62] Szeptember 12-én a Médiatanács a nagykanizsai 95,6 MHz és a tatabányai 96,7 MHz a Rádió 1 partnercégeit hozta ki nyertesnek. Október 1-jén elindult Hatvanon és Gyöngyösön a Rádió 1, miután szeptember 24-én bejelentette az FM7, hogy hálózatba kapcsolódnak a Rádió 1-gyel. Október 26-án délután elindult Veszprémben is a Rádió 1. Október 30-án Kaposvárott a Mambó Rádió nyerte a 99,9 MHz-t. December 11-én a Médiatanács a Rádió 1 partnerét hozta ki nyertesnek a Keszthelyi 99,4 MHz-n, valamint hozzájárult a testület ahhoz is, hogy a jövőben a 100,6 Hajdúszoboszló, 94,7 Derecske, 93,3 Hajdúnánás adók a 98,9 hajdúböszörményi Rádió 1 vételkörzet bővítései legyenek és a 98,9 Rádió 1 nevet használhassák.[63]

2019. január 8-án a Médiatanács hozzájárult, hogy a zalaegerszegi 95,8 MHz a 96,4 Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódhasson, ezért január 11-én a 95,1 MHz-en az Egerszeg Rádió újraindult, míg a Rádió 1 átköltözött a 95,8 MHz-re,[64] valamint hozzájárult a testület ahhoz is, hogy a jövőben a hajdúszoboszlói 100,6, a derecskei 94,7, a hajdúnánási 93,3 és a hajdúböszörményi 98,9 a Hajdúsági Rádió 1 nevet használhassa.[65] Január 11-én elindult a keszthelyi Rádió 1 a 99,4 MHz-en, a Helikon Rádió helyén.

Tulajdonosváltás, új budapesti frekvencia, a hálózat átalakulása (2019–)

2019. január 20-án elhunyt Andy Vajna, a rádió tulajdonosa.[66] Szinte napra pontosan egy év múlva, 2020. január 21-én Schmidt Zoltán, Mészáros Lőrinc bizalmasa lett a rádió új tulajdonosa.[67]

Január 27-én 17:40-kor elindult a velencei Rádió 1 a 90,4 MHz-en. Február 5-én elindult a tatabányai Rádió 1 a 96,7 MHz-en. Február 24-én este elindult a nagykanizsai Rádió 1 a 95,6 MHz-en. Május 27-én elhallgatott a dunaföldvári Rádió 1 a 106,5 MHz-em, mivel a Médiatanács nem hosszabbította meg a 7+5 éves kérelmüket. A Médiatanács azt is jóváhagyta, hogy június 1-jétől a helyi adás időtartamát a jövőben 12-14 óra között készíthessék. Június 2-án 16:30 körül elindult a kaposvári Rádió 1 a 99,9 MHz-en. Augusztus 2-án elhallgatott a szekszárdi, paksi és bajai Rádió 1, mivel a Médiatanács nem hosszabbította meg a 7+5 éves kérelmüket. Augusztus 18-ától hétköznapokon Cooky helyét a mixben Lotfi Begi vette át, míg a kívánságműsorban Juhász Gergely.[68] Augusztus 23-án a győri Rádió 1 átköltözése nem történt meg a 96,4 MHz-re, mert ezen a frekvencián a Magyar Katolikus Rádió adása hallható. A szeptember 3-ai Médiatanács ülésen a gyöngyösi és hatvani Rádió 1-nek megadták az újabb 5 évet, míg a hevesi Rádió 1 nem kapta meg. A szeptember 30-ai Médiatanács ülésen a dunaföldvári, a szekszárdi, a paksi és bajai frekvenciákon a Rádió 1-et hozták ki nyertesnek, így a jövőben legalább 7 évig szólni fog. Október 5-től Cooky visszatért és csak hétvégén hallható a rádióban. Október 14-én 21-től éjfélig World Is Mine Radio Show néven új mixműsor indult, a DJ Factoryt felváltva. Október 15-én este visszatért a Rádió 1 Bajára, Paksra, Dunaföldvárra és Szekszárdra. December 8-án elhallgatott a hevesi Rádió 1, mivel lejárt a 7 év.

2020. január 1-jén a dunaújvárosi 93,1 Rádió 1 is az Oxygen Csoporthoz került. Február közepétől Buda Márton lett a Rádió 1 ügyvezetője és Juhász Gergő a zenei szerkesztője. Május 27-én az Oxygen Media megvette a kazincbarcikai Rádió TOP-ot, a helyén július 15-től szól a rádió műsora. Június 10-én a Radio Plus Kft. megvette a balatoni Part FM-et, így újra fogható lett a Rádió 1 a Balatonon június 15-től. Október 4-én délután újraindult a hevesi Rádió 1 a 93,7 MHz-en. Október 29-től Schubert Krisztián vezeti az éjszakai sávot szerdától vasárnapig.

2021. január 20-án a Rádió 1 tulajdonosa, a Radio Plus Kft. egyedüliként pályázati ajánlatot nyújtott be a budapesti 89,5 MHz használatára.[69] A Médiatanács a március 30-i ülésén megállapította, hogy a pályázat győztese a Rádió 1, így megkezdheti sugárzását az addig használt 96,4 MHz-nél jóval nagyobb vételkörzetű 89,5 MHz-es frekvencián, amit korábban a Juventus Rádió, majd a Music FM használt.[70] Április 6-án elindították a frekvenciaváltásról tájékoztató Szörfölj át velünk! kampányt. A 89,5 MHz által szinte teljesen lefedett frekvenciák közül a dunaújvárosi 93,1 MHz és a velencei 90,4 MHz a Best FM hálózatába csatlakozott, míg a többi (Budapest 96,4 MHz, Hatvan 87,9 MHz, Székesfehérvár 94,5 MHz, Tatabánya 96,7 MHz) használati jogáról a Radio Plus Kft. lemondott, így ezeken várhatóan hónapokig nem fog szólni rádióadás. A frekvenciaváltás május 5-én 00:00-kor történt meg, ezzel egyidőben új szignálparkot kapott a rádió, de egyes arculati elemek megmaradtak. Június 5-én hétvégenként 05:00-06:00 között a budapesti, és a hálózati adáson 08:00-12:00 között Rádió 1 Hétvége címmel új hétvégi magazinműsor indult Kiss Mártival, ezzel a szombatonkénti Balázsék Extra 06:00-08:00 közötti sávra került, a vasárnap reggelt Schubert Krisztián, míg Király Tamás a hétvége délutánt és a Rádió 1 TOP 50-et vezeti. Kovács Ákos 5 év után távozott a rádiótól, aki az Oxygen Musichoz igazolt. Június 29-től új DJ-kkel bővült a World Is Mine Radio Show stábja, ezzel a pénteki és szombat esti adás 5 órás lett (21:00-02:00), majd július 12-től hétfőn éjféltől (a hónap első keddjén) The Etiket Radio Show néven új techno zenei mixműsor indult. 2021. augusztusának végén Buda Márton, a rádió ügyvezetője távozott[71], helyét Turi Árpád, az egykori Class FM és a Sláger Rádió vezérigazgatója, és a Műsorszolgáltatók Egyesületének (RAME) választott elnöke,[72], míg Október 4-én a Hegyalja úti rádiók programigazgatója, Sivák Péter távozott, helyét Bertók László McFly, az egykori Class FM programigazgatója vette át.[73] 2021 október 15.-től a rádió egyes frekvenciáin péntekenként reggel High Tech Force néven hallható a reklámszünetekben. 2021 decemberétől ismét változás történt a rádióban hallható (mix)műsorokban, pl. Lotfi Begi már a World Is Mine Radio Show-ban is mixel keddenként, és a délutáni Live Mix-ben már az ismert DJ-k is hallhatóak.

Frekvenciák

Szablon:Hasáb eleje

  • Budapest és környéke – 89,5 MHz
  • Abádszalók – 89,2 MHz
  • Baja – 94,3 MHz
  • Békéscsaba – 104,0 MHz
  • Debrecen – 95,0 MHz
  • Derecske – 94,7 MHz
  • Dunaföldvár – 106,5 MHz
  • Eger – 101,3 MHz
  • Fonyód – 101,3 MHz
  • Gyöngyös – 101,7 MHz
  • Győr – 103,1 MHz
  • Hajdúböszörmény – 98,9 MHz
  • Hajdúnánás – 93,3 MHz
  • Hajdúszoboszló – 100,6 MHz
  • Heves – 93,7 MHz
  • Kaposvár – 99,9 MHz
  • Kazincbarcika – 88,8 MHz
  • Keszthely – 99,4 MHz
  • Kiskunfélegyháza – 91,1 MHz
  • Kiskunmajsa – 88,2 MHz
  • Komló – 99,4 MHz
  • Miskolc – 96,3 MHz
  • Mohács – 93,8 MHz
  • Nagykanizsa – 95,6 MHz
  • Nyíregyháza – 91,1 MHz
  • Paks – 107,5 MHz
  • Pécs – 90,6 MHz
  • Salgótarján – 100,4 MHz
  • Siófok – 92,6 MHz
  • Sopron – 94,1 MHz
  • Szeged – 87,9 MHz
  • Szekszárd – 91,1 MHz
  • Szolnok – 90,4 MHz
  • Szombathely – 97,7 MHz
  • Tiszafüred – 88,7 MHz
  • Veszprém – 90,6 MHz
  • Villány – 100,9 MHz
  • Zalaegerszeg – 95,8 MHz

Szablon:Hasáb vége

Korábbi frekvenciái

  • Balaton (Tihany) – 105,7 MHz (2011–2013, 2016–2018)
  • Budapest – 100,3 MHz (1996–2002), 103,9 MHz (2002–2012), 96,4 MHz (2016–2021)
  • Békéscsaba – 100,9 MHz (2000–2006), 88,9 MHz (2006–2017) (Jelenlegi használó: Csaba Rádió)
  • Debrecen – 92,3 MHz (2000–2013)
  • Dunaújváros – 93,1 MHz (2018–2021) (Jelenlegi használó: Best FM)
  • Eger – 101,9 MHz (2000–2013)
  • Győr – 96,4 MHz (2004–2013) (Jelenlegi használó: Magyar Katolikus Rádió)
  • Gyula – 90,5 MHz (2002–2006) (Jelenlegi használó: Gyula Rádió)
  • Hatvan – 87,9 MHz (2018–2021)
  • Heves – 93,7 MHz (2016–2019)
  • Mosonmagyaróvár – 99,7 MHz (2017–2018) (Jelenlegi használó: Magyar Katolikus Rádió)
  • Orosháza – 90,2 MHz (2000–2017)
  • Sárbogárd – 87,9 MHz (2004–2012)
  • Szarvas – 95,2 MHz (2002–2006)
  • Szeghalom – 99,4 MHz (2002–2006)
  • Székesfehérvár – 101,8 MHz (2000–2013), 103,8 MHz (2017–2018), 94,5 MHz (2018–2021)
  • Szolnok – 90,4 MHz (2009–2013) (Korábbi használó: Szolnok FM)
  • Tatabánya – 102,5 MHz (2008–2009), 96,7 MHz (2019–2021)
  • Veszprém – 94,6 MHz (2000–2012) (Jelenlegi használó: Magyar Katolikus Rádió)
  • Velence – 90,4 MHz (2019–2021) (Jelenlegi használó: Best FM)
  • Zalaegerszeg – 95,1 MHz (2011–2013, 2017–2019) (Jelenlegi használó: Egerszeg Rádió)

Stáb

Budapesti stúdió

Műsorvezetők

  • Sebestyén Balázs – Balázsék
  • Rákóczi Ferenc – Balázsék
  • Vadon János – Balázsék
  • Cooky – Cooky Weekend Show, Kívánságműsor
  • Györke Attila
  • Juhász Gergely – Rádió 1 Live Mix, Kívánságműsor, World is Mine Radio Show, The Etiket Radio Show
  • Király Tamás – Rádió 1 TOP 50
  • Kiss Márti – Rádió 1 Hétvége
  • Schubert Krisztián
  • Horváth Zoltán (Hori) (ritkán)

Hírszerkesztők

  • Bányász Árpád
  • Hunyad Ákos (hétköznap)
  • Szkokán Boglárka (hétvégén)
  • Veress Erzsébet (Liza)

Vidéki stúdiók

Szablon:Hasáb eleje Balaton

  • Áncsán Ágnes (hírszerkesztő)
  • Villányi Eszter (hírszerkesztő)
  • Király László (hírszerkesztő)

Baranya megye

  • Török Mónika

Békéscsaba

  • Király László (hírszerkesztő)
  • Oszlács Norbert[74]
  • Knyihár Mihály

Debrecen

  • Keserü Tamás
  • Szilágyi László
  • Földi Bernadett
  • Makranczi László (sportszerkesztő, hírszerkesztő)
  • Pinczés Mariann (hírszerkesztő)
  • Dobó Nikolett (hírszerkesztő)
  • Kovács-Rádai Andrea (hírszerkesztő)
  • Karsai Kitti (hírszerkesztő)

Hajdúság

  • Vályi Zsolt

Heves megye

  • Szabó Gábor
  • Magyar Gina (hírszerkesztő)
  • Puzsár Zsófia (hírszerkesztő)
  • Király László (hírszerkesztő)
  • Ferencz Norbert

Győr[* 1]

  • Bálint Judit
  • Hársfai István
  • Kiss Gábor
  • Kórodi Petra
  • Gáspár Milán (hírszerkesztő, MTI)
  • Széll Mónika (hírszerkesztő, MTI)
  • Áncsán Ágnes (hírszerkesztő, MTI)

Kaposvár

  • Arany-Szabó Irén (hírszerkesztő)
  • Csizinszky Éva
  • Villányi Eszter (hírszerkesztő)

Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa

  • Kunos Fecó
  • Barta Dávid (hírszerkesztő)
  • Cseh Adrien (hírszerkesztő)

Keszthely és Nagykanizsa

  • Bőszén András (High Tech Force, Zalaegerszegi Magazin, Keszthelyi Magazin, Zalaegerszegi Mozaik, Keszthelyi Mozaik)
  • Ladola József (hírszekesztő, Nagykanizsa)
  • Villányi Eszter (hírszerkesztő, Keszthely)
  • Király László (hírszerkesztő, Keszthely)

Nyíregyháza

  • Balogh István Vilmos
  • Demeter Diána (hírszerkesztő)

Szombathely

  • Farkas Beni
  • Schubert Krisztián
  • Lakosi Gabriella (hírszerkesztő)
  • Király László (hírszerkesztő)

Salgótarján

  • Balázs Bea
  • Jusztin Orsolya
  • Kéri István

Sopron

  • Király László (hírszerkesztő)
  • Kóczán Bálint
  • Ivánkovics Kristóf
  • Lakosi Gabriella (hírszerkesztő)
  • Schubert Krisztián

Szeged

  • Kovács Péter (hírszerkesztő)
  • Lónyai Linda (hírszerkesztő)
  • Molnár Balázs

Szolnok[* 2]

  • Molnár Róbert (hírszerkesztő)
  • Oszlács Norbert
  • Bőszén András (High Tech Force)
  • Joó Éva

Tisza-tó

  • Schubert Krisztián

Veszprém

  • Kalocsay Mihály
  • Nagy Bernadett
  • Király László (hírszerkesztő)
  • Papp Klaudia (hírszerkesztő)
  • Ficsóri Erika (hírszerkesztő)

Zalaegerszeg

  • Bőszén András
  • Villányi Eszter
  • Király László (hírszerkesztő)
  • Papp Klaudia (hírszerkesztő)Szablon:Hasáb vége

DJ-k

Disco's Hit

  • Bárány Attila
  • DJ Junior
  • Hamvai P.G.

Rádió 1 Live Mix és World Is Mine Radio Show

  • Adam Ajkay
  • Andro
  • Antonyo
  • Bricklake
  • Jauri
  • JoerJunior
  • Lotfi Begi
  • Loving Arms
  • Metzker Viktória
  • Newik
  • Nigel Stately
  • Purebeat
  • Regán Lili
  • StadiumX
  • Willcox
  • Yamina

The Etiket Radio Show

  • Sikztah

Műsorrend[75]

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
00:00-01:00 The Etiket Radio Show - Sikztah Szablon:Korhatár (A hónap első keddjén)

The Etiket Radio Show - Guest Mix Szablon:Korhatár

Schubert Krisztián

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

Schubert Krisztián

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

Schubert Krisztián

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show - StadiumX Szablon:Korhatár Schubert Krisztián Szablon:Korhatár
01:00-02:00 Király Tamás

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

Király Tamás

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show - Guest Mix Szablon:Korhatár
02:00-05:00 Schubert Krisztián Szablon:Korhatár
05:00-06:00 Rádió 1 Hétvége

(Kiss Márti)

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

Rádió 1 Hétvége

(Kiss Márti)

(Helyi adások 05:00-06:00) Szablon:Korhatár

06:00-08:00 Balázsék Szablon:Korhatár Balázsék Szablon:Korhatár Balázsék Szablon:Korhatár Balázsék Szablon:Korhatár Balázsék Szablon:Korhatár Balázsék Extra Szablon:Korhatár Schubert Krisztián Szablon:Korhatár
08:00-10:00 Rádió 1 Hétvége

(Kiss Márti) Szablon:Korhatár

Rádió 1 Hétvége

(Kiss Márti) Szablon:Korhatár

10:00-12:00 Györke Attila Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00) Györke Attila Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00) Györke Attila Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00) Györke Attila Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00) Györke Attila Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00)
12:00-15:00 Király Tamás Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00) Király Tamás Szablon:Korhatár(Helyi adások 12:00-14:00)
15:00-17:00 Rádió 1 TOP 50

(KIrály Tamás) Szablon:Korhatár

17:00-18:00 Rádió 1 Live Mix Szablon:Korhatár Rádió 1 Live Mix Szablon:Korhatár Rádió 1 Live Mix Szablon:Korhatár Rádió 1 Live Mix Szablon:Korhatár Rádió 1 Live Mix Szablon:Korhatár Cooky Weekend Show -Before Party Szablon:Korhatár Cooky Weekend Show - After Party Szablon:Korhatár
18:00-20:00 Kívánságműsor

(Juhász Gergely) Szablon:Korhatár

Kívánságműsor

(Juhász Gergely) Szablon:Korhatár

Kívánságműsor

(Juhász Gergely) Szablon:Korhatár

Kívánságműsor

(Juhász Gergely) Szablon:Korhatár

Kívánságműsor

(Juhász Gergely) Szablon:Korhatár

Cooky Weekend Show

Kívánságműsor Szablon:Korhatár

Cooky Weekend Show

Kívánságműsor Szablon:Korhatár

20:00-21:00 Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Session Mix Szablon:Korhatár Disco's Hit Radio Show Szablon:Korhatár
21:00-22:00 World Is Mine Radio Show - Metzker Viktória Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Lotfi Begi Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Yamina Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Regán Lili Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Nigel Stately Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Loving Arms Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Willcox Szablon:Korhatár
22:00-23:00 World Is Mine Radio Show

- Purebeat Szablon:Korhatár

23:00-00:00 World Is Mine Radio Show - Jauri Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show - Newik Szablon:Korhatár World Is Mine Radio Show

- Adam Ajkay Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show

- Joer Junior Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show

- Antonyo Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show

- Andro Szablon:Korhatár

World Is Mine Radio Show

- Bricklake Szablon:Korhatár

Logói

bélyegkép|A Rádió 1 logói 1996-tól napjainkig|középre|1000x1000px

Lásd még

Megjegyzések

Szablon:Megjegyzések

Források

Szablon:Jegyzetek

További információk

Szablon:Jegyzetek

Jelentős elérésű magyar nyelvű rádióadók
collapsed
Közszolgálati Kossuth Rádió · Petőfi Rádió · Bartók Rádió · Dankó Rádió · Nemzetiségi Rádió · Parlamenti Rádió · Duna World Rádió
Kereskedelmi országos/hálózatos Rádió 1 · Retro Rádió
Kereskedelmi regionális Base FM · Best FM · FM 103.9 – A ROCK · Gong Rádió · Rádió M · Sláger FM
Közösségi regionális Jazzy Rádió · Klasszik Rádió · Manna FM · Rádió Dikh · Sportrádió · Tilos Rádió · Trend FM
Közéleti regionális InfoRádió · Karc FM
Vallási Európa Rádió · Magyar Katolikus Rádió · Mária Rádió · Szent István Rádió
Internetes Civil Rádió · Danubius Rádió · Folkrádió · Klubrádió · Ozone FM · Radio Face · Rádió Q · Rise FM · Szent Korona Rádió
Megszűnt 101,7 Pécs FM · Amadeus Rádió · Calypso Rádió · Class FM · Danubius Rádió (1986–2010) · Dió Rádió · FM 7 · Helikon Rádió · Kék Duna Rádió · Lánchíd Rádió · Magyar FM · Music FM · Neo FM · Pannon Rádió · Radiocafé 98.6 · Rádió Bridge · Régió Rádió · Rock FM 95.8 · Sláger Rádió · Sztár fM

Thematic channels
Paris Premiere (2011-.n.v.).png Téva (2014-.n.v.).png Serie Club (2012-.n.v.).png Canal J (2019-.n.v.).png TiJi (2019-.n.v.).png
M6 Music (2018-.n.v.).png MCM (2017-.n.v.).png MCM Top (2017-.n.v.).png MCM Pop (2017-.n.v.).png

PLAY 4 INTERNATIONAL white.png PLAY 4 AFRIKAANS white.png PLAY 5 AFRIKAANS white.png

  1. Hallgatottsági adatok
  2. https://web.archive.org/web/19980623033558/http://www.szignummedia.hu/4apr96/radio1.htm
  3. http://www.bekescsaba.hu/download.fcgi/6597_0_0_Csm0701.pdf
  4. Rádió 1 néven szól hétfőtől a Rádió 2000
  5. Újabb négy frekvencián indul a Rádió 1
  6. A Rádió 1 Nyíregyháza bemutatása
  7. A Rádió 1 Zalaegerszeg bemutatása
  8. https://zene.hu/20111220_budapesten_a_jovoben_nem_szol_a_radio1_es_a_klubradio
  9. NMHH: Baján és Pakson is az Alisca Network Kft. jutott frekvenciához
  10. Orosházán, Baján és Pakson is nyert a Rádió 1
  11. Szekszárdon nyert a Rádió 1
  12. Dunaföldváron nyert a Rádió 1
  13. Szolnokon nyert a Rádió 1
  14. Cívishír: Kalózrádió lett a debreceni Rádió1-ből?
  15. Mindenkit kizártak, egytől egyig
  16. Ozone FM a Balatonon
  17. Ozone FM új lefedettsége
  18. http://www.origo.hu/teve/20160203-dj-fm-bakai-matyas-interju-a-roxy-radio-volt-tulajdonosa.html
  19. https://index.hu/kultur/media/2016/10/26/class_fm_helyett_andy_vajna_radiojat_kapja_az_egesz_orszag/
  20. Sebestyén Balázsék megegyezhetnek Andy Vajna rádiójával
  21. http://www.origo.hu/teve/20170714-penteken-ment-adasba-utoljara-reggeli-show-neven-a-radio-1-reggeli-musora.html
  22. https://index.hu/kultur/media/2017/05/05/radio_1_reggeli_show_andy_vajna_sopron_debrecen/
  23. http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/vajna_hangja_mar_sopronig_er_-_a_sopron_radio_hamarosan_a_radio_1-hez_kapcsolodik/2518344/
  24. http://24.hu/media/2017/10/14/velencen-is-botranyszagu-palyazattal-nyert-andy-vajna-embere/
  25. http://24.hu/media/2017/09/04/regi-radiosokat-lehetetlenithetnek-el-vajna-kedveert/
  26. http://24.hu/media/2017/09/29/vajna-leszerzodik-egy-masik-bekescsabai-radioval/
  27. http://24.hu/media/2017/10/03/felfuggesztetnek-a-vajna-radio-es-a-csaba-radio-osszekapcsolodasat/
  28. http://24.hu/media/2017/10/09/fejetlenseg-andy-vajna-radiojanal/
  29. http://24.hu/media/2017/10/24/kimenekul-andy-vajna-balhejabol-a-mediatanacs/
  30. http://24.hu/media/2017/10/26/pert-vesztett-a-mediatanacs-a-birosagon-andy-vajnaek-elbuktak-a-velencei-frekvenciat/
  31. http://24.hu/media/2017/11/21/andy-vajna-fenyegetese-miatt-nevet-valt-ket-radio/
  32. http://hvg.hu/gazdasag/20180103_Radiovita_Bekescsaban_Vajna_ellen_dontott_a_birosag
  33. https://index.hu/kultur/media/2017/11/07/vajna_miatt_mar_az_egyhazi_radionak_sincs_helye_szegeden/
  34. http://radiosite.hu/megszunik-a-veszpremi-maria-tovabb-szolhat-a-karcagi-aktiv/
  35. http://radiosite.hu/ket-frekvenciapalyazat-eredmenyerol-dontott-a-mediatanacs/
  36. Szablon:Cite news
  37. Szablon:Cite news
  38. Szablon:Cite news
  39. Szablon:Cite news
  40. Szablon:Cite news
  41. Szablon:Cite news
  42. http://www.mediapiac.com/mediapiac/Sikeresen-elindult-az-igazi-Radio-1-Bekescsaban/24367


Błąd rozszerzenia cite: Istnieje znacznik <ref> dla grupy o nazwie „*”, ale nie odnaleziono odpowiedniego znacznika <references group="*"/>

Advertisement